Hírek

Páros OB 2020


Az idei esztendőben is volt soproni nevezője a páros OB-nak, ugyanis Váradi Marci SMAFC gombozó úgy gondolta minden alkalmat meg kell ragadni a gyakorlásra és a tapasztalatszerzésre. Saját apját, a…

33. házi-bajnokunk a Füzy Csaba


Az elmúlt években megszokott ritmus volt, hogy a sűrű versenyszezon végeztével, a Palota Kupa után közvetlenül Mikulás kupa keretein belül búcsúzunk az esztendőtől. A tavalyi decemberünk viszont házon kívül telt,…

Váradi Marci Lakitelken járt


November 16-17-i hétvégén került megrendezésre a Tőserdő Kupa a Lakitelki Népfőiskolán. Úton a helyszín fele elgondolkodtam azon, hogy mit várok el magamtól, magabiztos voltam és arra is gondoltam, hogy eleinte…

Szegedről kettő bronzot hoztunk


Öt fős delegációval indultunk neki a kétnapos szegedi túrának. Füzke vállalta, hogy elvisz bennünket az ország másik végébe. A Fesztivál Kupa keretein belül igyekeztünk bizonyítani szektorozó képességeinket. Túránknak két nyomós…

Sopron Kupa 2019 – összegzés


Hetedik alkalommal az ötödik helyszínen rendeztünk országos gombfoci bajnokságot Sopronban. Idén is megkaptuk a licencet a szövetségtől, ezúttal pedig az Eötvös József Gimnázium igazgatója, Gottschling Gábor sietett a segítségünkre, és…

2019 versenyei


Elérkezett az idő, hogy előre tekintsünk, és hogy a következő versenyekre készülődjünk. Megérkezett a MALSZ versenyek listája, és a tizenkét érintéses versenyek sora is. Nem volt más választás, ki kellett…

Gombfoci nagyüzem volt Sopronban


Hét éves fennállás, huszonhat házibajnokság, egy nyugat-magyarországi csapatbajnokság, országos egyéni bajnoki címek, NB II csapatbajnokságban való részvétel és a hatodik alkalommal megrendezett országos, ranglistapontszerző gombfoci verseny. Jól eső érzés visszatekinteni…