Közeledik az év vége, mi mással tudnánk lezárni az idei sikerekben bővelkedő gombfocis évünket, mint egy egymás közötti játékkal. Nagy öröm számunkra, hogy ezen a házibajnokságon több utánpótlás korú játékos játszott, mint felnőtt. Forog a gépezet Sopronban.
A délelőttbe igyekeztünk beleszuszakolni annyi szektorozást, hogy azért kiderüljön a helyezések sorsa, de jusson idő az ünnepi ebédre. Klubunktól szokatlan módon ezúttal külön csoportban mérkőztek egymással a kicsik és a nagyok.
Az utánpótlás kategóriában a két nagy favorit Atika és Botika mellett helyet követelt magának a múltkori edzés bajnoka Réka is. Nagy öröm a kis csapat bővülése, ezúttal három fiatal volt, aki első alkalommal mérette meg magát a házibajnokság keretein belül. Rögtön egy rangadóval indult a bajnokság, Ati szerezte ugyan a gólt, csak a rossz kapuba talált be. Kora reggel, éh gyomorra öngóllal kezdeni bizony megviseli az embert. Jött egy Réka elleni döntetlen, aztán helyre állt az Atika rendje, nyert hármat, 7 ponttal elődöntős lett. A Horváth testvérek között ezúttal is kiéletezz volt a küzdelem. A negyedik fordulóban találkoztak egymással, és a mérkőzés nagy részében döntetlen volt, a hajrában azonban a fegyelem, a figyelem és a szerencse is befolyásolta a végkimenetelt, Réka betalált, nyert, nem csak bezsebelte a győzelemért járó pontokat, ezzel utolérte fivérét, és az egymás elleni eredmény okán megszerezte az alapszakasz elsőséget is. Az elődöntő negyedik résztvevője a négy pontot összeszorgoskodó Ferdinánd lett.
A helyosztó mérkőzésen szembe került egymással az a Zénó, aki múltkor egy edzésbronzzal zárt, és a Dávid, aki szintén először vett részt a bajnokságban, és meg kell dicsérnünk, mert a három testvér közül ő volt a legbátrabb, aki ki mert állni ellenünk. Az egyik elődöntőben Ferdi nyert a Réka ellen egy szoros egy találatos mérkőzésen, a másik ágon pedig egy döntőnek is beillő találkozón gombozott Atika és Botika. A rendes játékidő nem hozott döntést, a szétlövésben pedig Atika lőtt jobban, ő jutott a döntőbe.
A fináléban Ferdi-Atika mérkőzést rendeztek, ahol ezúttal kijött a tapasztalat, a rutin, és két szemet gyönyörködtető találattal Kámán Atika nyert, ő lett a junior kategória bajnoka. A bronzmeccsen a Horváth testvérek visszavágót játszottak egymással. A rendes játékidő nem hozott döntést, a szétlövésbe már belerázódó Boti betalált, így a törpök mezőnyében a dobogó harmadik fokára állhatott.
A nagyoknál öten mérték össze tudásukat. Barnabás ezen a napon valamiért nem találta meg a lövőpálcáját. Bár rengeteg helyzetet kidogozott, az aszpirin valahogy sosem került be a helyére. A szintén két ponttal záró Tomasz figyelme ezúttal nem csak a gombfocira irányult, kettő kicsi gyermekét igyekezett motiválni, és a játék irányába terelni. Imi egy győzelem két döntetlennel, Füzke pedig két győzelemmel, egy döntetlennel kvalifikálta magát az elődöntőbe. Pont egymással kerültek szembe a rájátszás első fordulójában, az alapszakasz döntetlenje után pedig Füzke bizonyult jobbnak (2:0) és került a döntőbe. A másik elődöntőbe pusztán csak jobb gólkülönbséggel bejutó Barnabás fantasztikusan szektorozott az elődöntőben is, de a gólok még mindig elmaradtak. A szétlövéssel Gergő jutott a döntőbe. A felnőttek bronzmérkőzését Imi saját kisfia ellen nyerte 2:0-ra. A döntőben az alapszakasz győztese mérkőzött a későbbi győztessel. Füzke a rendes játékidőben még nem talált be a kapuba, végletekig fokozódtak az izgalmak, és csak az utolsó kör szétlövésben sikerült belőnie a mindent eldöntő találatot.
Az ünnepi ebédre igyekvők távoztával viszont megmaradt egy bajnokságra elegendő létszám, így a jelenlévők indítottunk még egy hat fős vigaszág tornát egymás között. Egy teljes kört játszottunk, a győzelmekért 2 pont járt, és a harmadik forduló után hármas holtverseny alakult ki. Az öt mérkőzés után a Horváth család dobogójára Réka 2, Boti 4, és Tomasz 5 ponttal állhatott fel. A másik dobogóra pedig sorrendben Imi 5, Barna 6, Gergő 7 pont megszerzésével került fel.
Örülök, hogy újra együtt játszottunk! Köszönöm, hogy ilyen lelkesen és ilyen nagy létszámban vettetek részt ezen a vasárnapon! Bár, vannak még arcok, akiket szívesen látunk a későbbiekben, mégis be kell látni, hogy a termet bizony kimaxoltuk, hatnál több pályát nem tudunk felállítani. A következő bajnokságaink időpontját pedig majd a MALSZ-os versenynaptár kihirdetése után egyeztetjük.