Gencsapátin is beindult a gombélet

Tavaly nyáron együtt utaztunk a vonaton. Éppen gombfocisokhoz igyekeztem a Balcsi partra, amikor vidám, nyitott, futballszerető fiatalokkal futott össze. Elhangzott egy nagyvonalú ígéret, mi szerint, fogunk mi még gombozni.

Aztán érkezett a segítség, Benkő János nem csak legyártotta, még le is szállította a gyerekotthon számára a pályát. Köszönet a vasi gombozók vezérének ezért a segítségért! Ma végre eljutottam a helyszínre, és megismertettem a srácokkal a gombfoci játék örömeit, titkait és szabályait.

Hosszas egyeztetések után végre megtaláltuk a napot, amikor a gyerekek is elérhetőek, és nekem is van egy napom soron kívül a gombozásra. Bár az egyeztető Tanárral nem, segítőkész nevelőkkel és lelkes gyerekekkel találkoztam Gencsapátiban. A gyerekotthon növendékei még az utolsó falatokat fogyasztották az ebédjükből, amikor rájuk törtem.

Hamar eltűntek a tányérok, pillanatok alatt felállítottuk a Benkő János pályáját. Kapásból körülvett tizenkettő gombozni vágyó, izgatott, lelkesedő törpicúr, akik mind égtek a vágytól, hogy végre gólt lőhessenek.

Első lépésként ismerkedtünk a játékkal, a gombokkal és a pálcákkal. Hamar megtalálták a lurkók, hogyan kell helyesen tartani és hogyan lehet jól használni a slecát. Az egyik oldalvonalon felállított négy célpont várta a túloldali csík mentén felsorakozó gyerkőcök első pontos lövéseit.

A játék folyamatos volt, ugyanis aki kilőtte magát, vagy csak éppen más ötlete támadt, azonnal érkezett a helyére másik próbálkozó. A brigád folyamatos frissülése mellet a létszám is változó volt. Amikor éppen négy bátor próbálkozó vett körül, akkor páros meccset kezdünk játszani, amikor pedig újra gyarapodott a létszám, akkor újra a lövőedzés lett a program.

Szenzációs, együttműködő, fáradhatatlan kétfülűeket találtam ma Vas megyében. Be kell vallanom, hogy elfáradtam négy óra intenzív, folyamatos és nagy létszámos gombozástól. Szeretnék köszönetet mondani a gyerekotthon nevelőinek, hogy lehetőséget és teret adtak a játékra. A srácok győzni akarása, az a bizonyos kis plusz, ami előre rugdalja az embert az életben, az meggyőzött engem, hogy találkozni fogunk még. Talán nem egy év múlva, és akár Sopronban!